Az ember leghőbb vágya nem az, hogy boldog legyen, hanem hogy hasznosnak érezze magát?!

“Mi is az önkénteskedés?” merül fel a kérdés… személyiség fejlesztés? segítségnyújtás? az, hogy hasznosnak érzed magad? s mindehhez hogy kapcsolódik az orvosi hivatás? mennyit,mikor és meddig? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kerestük együtt a válaszokat egy újabb csütörtök esti Szent Balázs est alkalmával meghívottjaink körében. Dr.Szabó Mónika  (http://www.szentbalazs.ro/magyar/index.html), Dr.Koródi Melinda, Dr. Felvinczy Kata (http://yuppicamp.ro/hu/) és Nemes Orsolya önkéntes koordinátor (http://www.caritas-ab.ro/?lang=hu), olyan emberek, akik nap mint nap találkoznak az önkénteskedés nemcsak  nemes,szép mivoltával,hanem látják a mögötte rejlő nehézségeket és saját történeteiken,élményeiken keresztül mutatták be mindezt.

(Angyal Pataki Kriszti mesél)

          Úgy vélem talán nincs is egy pontos,megfelelő meghatározása az önkénteskedésnek mellyel mindenki egyetértene, hisz mindannyiunknak kicsit mást jelet. Ezt igazolta a jelenlévők vélemény is. Van, aki az önkénteskedést közösség építésnek éli meg, van akinek az “adok-kapok” élményét nyújtja, akad aki önfejlesztésnek, saját határainak feszegetéseként éli meg. Mindegyik más, s mind igaz, helye lehet ezeknek.

          Mindenki ,aki önkénteskedett már,tudja, hogy az valahogy onnan belülről jön,egy késztetés és elhívás, arra hogy valami mást,valami jobbat tegyek ma,az időmet adjam valakinek, valakiért aki rászorul. Aztán idővel átéli mindenki, hogy ez túllép ezen és már megjelenik a kapok,s ez az a  különös egyensúly  ami visz előre, és a nehéz helyzetekben is segít hogy a döntésem mellet kitartsak. Hisz az önkénteskedés egy döntés és felelőséggel jár. Fontos, hogy mindez szervezett, keretek között zajlódjon, hívta fel a figyelmet Nemes Orsi,hisz a csapat,a szervezet ahol önkénteskedsz segít a problémák orvoslásában és visszajelzést is ad a munkád hasznosságáról,ami nagyon fontos ilyenkor.

          Vannak helyzetek, amikor felmerül, hogy nincs idő, kedv, elfogyott a lelkesedés, a türelem, megjelenik az úgynevezett kiégés…ilyenkor mit tegyünk, hova forduljunk? A kapott tanács mindenképp az őszinteségre hívta fel a figyelmet, első sorban önmagunkkal és a kapcsolattartó szervezettel szemben. Fel kell magunkban elevenítenünk a lelkesedésből, a nagyobb életért hozott döntésünket, s a problémák jelentkezésekor, rossz időkben is ki kell tartani mellettük. Az átélt élmények felelevenítése segíthetnek továbblépni, az érzés hogy rám számítanak és érzem ennek szükségét meghatározó, hangsúlyozta Koródi Melinda doktornő. Ha mindez nem vállalható, akkor pedig jelezni kell a szervezet önkéntes koordinátora felé, és valahol máshol, másban kell újra keresni azt, ami elveszett.

          S hogy mindehhez hogy kapcsolódik az orvosi hivatás? Ha az is egy hivatás, szolgálat, akkor miért kell önkénteskedni? Az orvoslás és az önkénteskedés lényegükben különböznek: mivel orvosként sok esetben, akiknek a segítséget nyújtom azoknak a szakmai tudásom, orvosi, segítői meglátásom kell. Mégis önkénteskedve az ember magáéva tesz egy másfajta szemlélet módot, az egyén alárendelődik a közösség javára. Önkéntesként mindemellett magamból adok, személyiségemből, világnézetemből, lelki életemből. Ott már nem számít ,hogy mi a nevem, és hogy mi a foglakozásom, csak az, hogy egy adott pillanatban valaki mellett ott vagyok,  és azt közösen át tudjuk átélni, legyen az kellemes vagy szomorú.

          Fontos tehát ennek gyakorlása, a nyitottság, felelősségvállalás, alázat, kitartás, emberség, s mindazon tulajdonságok fejlesztése az önkénteskedés során, ami felkészít az orvosi hivatásra, és fogékonyabbá tesz olyan dolgok meglátásra, által jobb orvossá válhatunk.

 Végszóként ez a buzdítás hangzott el:  Éljük meg azt, hogy embertársainkért felelősek vagyunk! Gyakoroljuk a feltétel nélküli szeretet átadását és fogadását!