2018. április 3., kedd

A közösség szerepe a gyógyulásban

A félév második Szent Balázs estjén, amikor már a húsvéti ünnepkörre hangolódva gyűltünk össze, a közösség szerepét és hatását kutattuk a gyógyulás folyamatában. A gyógyulás alakulását úgy testi, mint lelki és szellemi épülés kell kísérje. Ezt a folyamatot rengeteg tényező befolyásolja, így a környezetünk, a közösség is, amelyben élünk, vagy amelybe egy adott helyzetben belekerülünk.
Meghívottaink Jakabos Barnabás jezsuita szerzetes és Szombat Ildikó Kinga klinikai pszichológus voltak. Egy tartalmas és tanulságos beszélgetés során rávilágítottak, hogy miként értelmezhetjük a közösség lényegét. Az önmagunkkal kialakított kapcsolatrendszer alapjában befolyásolja közösségi létünket, hiszen a testünk, szerveink harmonikus működése befolyásolva a gondolkodásunkat és viselkedésünket, kivetül a társainkkal való kapcsolatunkra. A szervezetünk diszfunkcionalitása kapcsolódik a közösség harmóniájának megbomlásához. Ahogy egy veszekedést lelki kimerültség, majd ezt pszichés vagy szervi zavar követ, úgy fordítva is a betegségünk megviselheti a társas kapcsolatainkat.

Sokszor, ha egy számunkra kedves személy megbetegszik, és mi támogatni szeretnénk a nehézségekben, de ő látszólag elutasítja ezt, fontos tiszteletben tartanunk, hiszen mindannyiunknak szüksége van egy bizonyos szintű befelé fordulásra, ezzel mélyítve az önmagunkkal való kapcsolatot, ami által a társainkkal és az Istennel való kapcsolatunk is mélyül.
A közösség különböző helyzetekben különböző formát ölthet, sokféle közösséghez tartozhatunk egyszerre. Ez lehet a család, vagy egy már régen összeszokott csapat, akikkel hasonló elvek kapcsolnak össze, és akikre úgy egészségben, mint betegségben számíthatunk, vagy közösség lehet a templomban együtt ünneplő tömeg is. Viszont egy beteg ember számára közösséggé válik a kórteremben lévő idegenek csoportja és a személyzet is. Ilyenkor az orvos és ápoló személyzet feladata, hogy támogatást nyújtson a betegnek szem előtt tartva az igényit és érzéseit. Bármilyen formában is legyen jelen a közösség, az igazi feladata abban rejlik, hogy helyre állítsa a beteg számára megbomlott egyensúlyt, és azt fenntartsa, megadva a lehetőséget a belső és külső harmónia megtalálására.

Köszönjük a meghívottaknak a tartalmas beszélgetést, a hallgatóknak a részvételt, és hogy ha csak rövid időre is, közösséggé válhattunk, megosztva a gondolatainkat és kérdéseinket.

Dr. Gencsi Márta