Április 14-én egy rendhagyó Szent Balázs Esten
vehettünk részt. Vendégeink Blizik Anita (Picúr) élménypedagógus, Szálasi Lehel
mozgásterapeuta és Farkas József gyógypedagógus voltak, akikkel arról
beszélgettünk, hogy miként válhat a gyógyítás, fejlesztés részévé a másokra
fordított idő, a csapatmunka, a mozgás vagy a játék általi tanulás. Egy
bevezető ismerkedő játék után kötetlen, baráti hangulatú beszélgetés részesei
lehettünk.
Kérdésünkre, hogy miben is áll az általuk végzett
tevékenység és ezt mennyire érzik kemény munkának, lényegretörő, frappáns
válaszokat kaptunk. Sz. Lehel: „Nekünk minden nap egy élmény. Amit mi
csinálunk, nem egyszerűen munka...bár fizikailag valóban munka, lelkileg
szórakozás.” F. József gyógypedagógusi tevékenységét hivatásként határozza meg,
amely minden szellemileg sérült vagy fejlődésében visszamaradott gyerek
esetében egyedi módon nyilvánul meg, és szerves része a szülőkkel való
párhuzamos foglalkozás is. B. Anita az Outward Bound munkatársaként a
csapatépítésen és ezzel egyidőben a csapatot alkotó különböző egyéniségek
kibontakoztatásán munkálkodik. Hangsúlyozta a csoport, mint tükör szerepét az
önismeret valamint saját határaink megtapasztalásának elősegítésében.
Betekintést nyertünk azokba a finom részletekbe,
amelyek a meghívottaink munkáját bár látszólag megnehezítik, valójában
színesebbé teszik. Ilyenek egy gyógypedagógus életében az apró mosolyok, egy
enyhe szemkontaktus vagy egy sejtető mozdulat megfejtése mögött rejlő munka és
tapasztalat, a gyógytornász esetén az agyi tevékenység mozgással való
összehangolásának művészete, az élménypedagógus esetén pedig a csapatdinamika
irányítása által az egyéniségek felszínre emelése.
Mi vezette őket erre a pályára?
Sz. Lehel régen szobrász volt, fából formázta meg
az embert, viszont úgy érzi előbbre lépett azzal, hogy most hús-vér emberekkel
dolgozik, ebben a tevékenységben megtalálta azt, amit keresett az életben.
Hangsúlyozta, hogy szerinte nem jó, ha látjuk a végét annak, amit csinálunk,
mindig tovább kell haladni. F. József mindig kereste a segítségre szorulókat,
és a gyógypedagógiában emberséges hivatásra talált, ahol a tanítás, fejlesztés
mellett a gyerekek lelkét is ápolni kell. B. Anita elmondása szerint egy
táborban tapasztalta meg, hogy ki is ő valójában, és elhatározta, hogy ebben
másoknak is szeretne segíteni. Azóta teljes mértékben magáénak érzi ezt az
életformát.
Miben és hogyan lehet valójában segíteni?
F. József munkája során ugyanolyan fontosnak
tartja a szülők bevonását és a velük való foglalkozást, mint a gyerekek
oktatását, mivel ez az alapja a fennálló állapot elfogadásának és a jó irányba
való elindulásnak. Emellett bár úgy gondolja, hogy a társadalom sokat fejlődött
a nyitottság és elfogadás terén, még van mit javítani, és közösen kell
dolgoznunk egy egészségesebb társadalomért. Sz. Lehel, mint gyógytornász egy
hasonló aspektust emelt ki. Megtudtuk, hogy a gyógyulás egyik kulcsa a hozzátartozókkal
való kommunikáció, akik a megfelelő környezetet és a gyógyulás lehetőségét
megteremtik, ugyanakkor közös feladatunk a beteg hangulatának szinten tartása,
ami a kitartás és közös munka alapfeltétele. B. Anita tevékenységét, az
élménypedagógiát, mint tapasztalat általi tanulást határozza meg. Az ő feladata
ezekhez a tapasztalatokhoz szükséges terep biztosítása. Ehhez lényeges a
komfort-, tanulási- és pánik zóna közti határok felismerése, mivel a kihívás a
komfortzónából való kilépéssel kezdődik, viszont a pánik zónába lépve egy
kezelhetetlennek tűnő helyzet lerombolhatja az addig felépített alapot.
Ugyanígy feladatunk a betegek és családjuk támogatása is az előrelépésben, a
„választás általi kihívásban”, viszont az érzékeny határok miatt a beteggé kell
legyen a választás az első lépés megtételére.
Befejezésként megosztottunk egymással, hogy milyen
gondolatokat, élményeket viszünk magunkkal, és bár mindannyian kicsit másként
éltük meg az est hangulatát, közös célként kiemelt helyet kapott a fizikailag,
szellemileg és lelkileg egészségesebb jövőért való közös munka.
Gencsi Márta
Gencsi Márta
