A második félév első Szent Balázs estjének
meghívottai Dr. Kiss Mária-Réka családorvos és Dr. Szabó Mónika belgyógyász
voltak, akikkel arról beszélgettünk, hogy mi történik, ha az orvos kerül a
páciens szerepébe. Meghívottaink saját tapasztalataikat osztották meg arról,
hogy mit hozott az életükbe egy-egy olyan helyzet, amikor ők hagyatkoztak orvosi
segítségre.
Első kérdésként arra voltunk kíváncsiak, hogy
miben segítette illetve miben hátráltatta őket páciensként az orvosi
felkészültség, háttértudás. Erre a kérdésre azt a választ kaptuk, hogy a
szakmai háttér első sorban pozitívumot jelentett úgy a terápiás lépésekre való
felkészülésben, mint a kezeléssel járó szövődmények elfogadásában, a lezajló
folyamatok megértésében. Emellett bizonyos helyzetekben feszültséget is hozhat,
mivel a kezelő orvos nagyobb szabadságot enged a döntéshozatalban, így a felelősség
valamint az objektív döntés képtelensége egy belső konfliktushelyzetet
eredményezhet. Viszont a támogatás és biztatás a kollégák részéről mindig segít
a megfelelő lépések megtételében.
Az orvos-páciens szerep felcserélődése a gyógyító
tevékenység olyan vonatkozásaira is rávilágít, amelyeket talán észre sem
veszünk, amíg nem élünk át hasonló helyzeteket. Ilyen a várakozás élménye
betegként. A várakozást mindenki másként éli meg, de a szenvedő beteg számára
az idő tényező kinyúlik, sokkal intenzívebben éli át azt,
legyen szó sorban állásról a rendelő ajtaja előtt vagy a mindennapi vizitre
való készülődésről a kórházban. Majd amikor a várakozás célját eléri és
találkozik az orvossal, többet jelenthet pár perc beszélgetés, figyelem az
orvos részéről, mint a legújabb gyógyszeres terápia.
A betegség páciensként való megélése hogyan
épülhet be a további szakmai tevékenységbe? – fogalmazódott meg a kérdés. Mivel
a beteg ember minden apró impulzust intenzívebben érzékel, a fájdalom élménye
felértékelődik, ezért jobban oda kell figyelnünk a pillanatnyi panaszokra és
meg kell próbálnunk azokat enyhíteni. Egy-egy apró pozitív élmény, amelyet a
beteg ember megél, sokszor nagyobb hatással van az állapotára, mint a kezelés
teljes folyamata. Ezért nem szabad elhanyagolni azokat a tevékenységeket,
gesztusokat, amelyek számunkra sokszor nem jelentenek erőfeszítést, a beteg
számára mégis látványos enyhülést hozhatnak. Ugyanakkor a beteg bőrébe bújva
átértékelődik a fáradtság, kimerültség fogalma, ennek a megélése segíthet az
orvos lelkesedésének felébresztésében és annak hosszú távú fenntartásában, ami
az orvos-beteg kapcsolat alapvető tényezője.
Köszönjük Dr. Kiss Mária-Rékának és Dr. Szabó
Mónikának a megosztást és a tanácsokat, a résztvevőknek pedig köszönjük a
figyelmet!
(Dr. Gencsi Márta)
