Kommunikáció és ellátás halálközelben – így tudnám összefoglalni
mindazt, amiről szombaton, a konferencia második napján hallhattunk,
tanulhattunk.
A halálközelben talált beteg kapcsán a mindenkori segítő hajlamos a
tevékenységét két végpont valamelyikében megjelölni: a (végleges) meggyógyítás
és veszni hagyás végpontjában, holott harmadik út is lehetséges: a méltóságteli
halál útja. Ennek ismerete nem kor-, hanem mesterségfüggő – tárta fel
előadásában Dr. Kovács Dénes, a Szegedi Tudományegyetem klinikai pszichológusa.
Elmondása szerint e harmadik út a pillanatnak szentelt jelenléttel van
kikövezve. Gondolkodjunk mindig egy találkozásban, és ezt éljük meg egyedi
alkalomként napról napra. A holnappal kapcsolatban legyenek szerény ígéreteink:
„ha minden jól megy, holnap is találkozunk”. Tartsuk betegünket a jelenben, a
jelenben ugyanis megszűnik a félelem...a megsemmisüléstől, a szenvedéstől, a
haláltól és szeretteink elvesztésétől, a kompetencia hiányától, az őszinte
kommunikáció hiányától...
Kommunikációnk legyen őszinte! - erre biztatott a Budapestről érkezett Dr. Muszbek Katalin, klinikai pszichiáter, a Magyar Hospice Alapítvány
alapítóje és elnöke. - Hozzuk létre a tudomány labdáival zsonglőrösködő
orvos és az őt félve tisztelő beteg
emberi találkozását. A jó orvos – beteg kapcsolat feltétele a bizalom, reális
remények megfogalmazása, illetve az abban nyújtott segítség, hogy a negatív
gondolatok pozitív fordulatot vehessenek a beteg tudatában. Az ehhez szükséges
kommunikációs modellt hamarosan szintén közzé tesszük. A doktornő szívesen
bocsátotta köztudomásra a www.ipos-society.org
honlapot, ahonnan sok további információ szerezhető a témában. Ne feledjük, a
betegünk csak egyetlen igazán komoly beszélgetésre vágyik, ezért időkrízisünk
ellenére teremtsünk erre lehetőséget. Ez után percek alatt tudjuk közölni vele
az újat.
Időkrízisben voltak a pestisjárvány megszámlálhatatlan áldozatait
segítők is – világított rá Dr. Kovács Dénes -, ezért a haldoklókat
„képregényszerű”, a Biblia szimbólumait felhasználó Ars moriendis táblákkal
igyekeztek felkészíteni a halál folyamatára, jóllehet a 20. századi Elisabeth
Kübler-Ross, a hospice szellemiség egyik kiemelkedő képviselője, a halál
folyamatát e középkori táblákhoz hasonló stádiumokban írta le: tagadás, harag,
alku, depresszió, elfogadás folyamatos ellenpólusai közt vergődik a lélek. A
halál fejlődés, akárcsak a gyerek felnövése, iránya azonban ellentétes,
dinamikája kiszámíthatatlan. A halál órája: „hora incerta”. E bizonytalanságból
adódó félelem fokozza a szenvedést. A szenvedés több mint fájdalom. A
szenvedést nem tudjuk csillapítani, csak a fájdalmat...
A fájdalomcsillapítás lehetőségeit ismertette Dr. Lohinszky Júlia. A
jelenleg Budapesten élő klinikai onkológus Marosvásárhely szülőtteként, a
Kultúrpalota gyermekeként „elfogódottan” kezdte szemléletváltó előadását, mely
szerint: a morfin elleni félelem sok esetben alaptalan, a helyesen beállított
morfinkezelés is lehet a fájdalomcsillapítás elsővonalbeli eszköze, valamint a
rákbeteget krónikus betegként lehetne/kellene kezelni. Hangsúlyozta, a
saját fájdalmával való foglalkozást konkrét feladatként kaphatja a beteg.
A fájdalomcsillapításon túl az emberhez méltó, a beteg igényeihez és a
lehetőségekhez mért legjobb élet biztosítandó számára az utolsó pillanatig. Ez
a hospice-ellátás célja – ismertette Dr. Muszbek Katalin. A hospice az élet
háza (sok téves előítélettel ellentétben). Célja nem az élet meghosszabbítása,
sem lerövidítése, hanem a fájdalom, a szenvedés, az egyedüllét megszünetetése,
az életminőség javítása. A hospice eutanáziaellenes. Ugyanakkor nem célja
valamely kuratív kezelés biztosítása. Az ellátás egysége a beteg és családja. Történhet
a beteg otthonában vagy erre kialakított speciális egységekben, minden esetben teljesen
ingyenesen. Magyarországon legfeljebb 3x50 napra igényelhető. A működő 72
hospice-csoport az igényeknek mindössze 22,4%-át fedi le.
A romániai hospice-ellátás és a halálközelben levő betegek helyzetét Dr. Daniela Moșoiu, a brassói Transilvania Egyetem docense, a brassói Reménység
Hospice Alapítvány elnöke tárta fel A
hallgatás összeesküvése (Conspirația tăcerii) című előadásában. A hallgatás
összeesküvése nem más, mint megegyezés a hozzátartozók és az egészségügyi
személyzet között, hogy nem közlik a diagnózist a rákos beteggel.
Szeretetgesztusnak szánják a hozzátartozók, egy felmérés alapján azonban a
betegeknek csak 5%-a nem szeretne tudni az esetleges rákbetegségéről. A család
számára eleinte könnyebb a hazugság útja, de később, a terápiás stratégia
megbeszélése esetén nehezebb visszatérni az igazsághoz. És miért egyezik bele
ebbe az orvos? Saját tehetetlensége és az ember – mint tevékenysége alanyának –
halandósága leplezéseként...önmaga előtt. A tapasztalat ugyanis azt mutatja,
hogy a betegek számára általában idővel nyilvánvalóvá válik, hogy betegségük
gyógyíthatatlan, testük a hanyatlás útjáról visszafordíthatatlan.
Hogyan közöljük a beteggel a rossz hírt? (Ennek algoritmusát ld. a
következőkben.) Erről és a tanatológia oktatás módszertanáról tartott előadást
Dr. habil. Barabás Katalin, a Szegedi Tudományegyetem docense. A két féléves
tantárgy kapcsán a hallgatókat pszichológiai traininggel vezetik be a halál
tudományába, és egyetlen VI. éves hallgatót sem engednek ki úgy a padokból,
hogy a rossz hírt ne tudja –a beteg személyiségét tiszteletben tartva – közölni,
hiszen „Egyszerre kell megértetni az egészséget és a betegséget, az életet és a
halált.” (Márai Sándor)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése