2017. december 18., hétfő

Várakozás a gyógyulásra

Az idei tanév utolsó Szent Balázs estjének már két pislákoló adventi gyertya emelte a hangulatát. Ennek tiszteletére egy adventhez kapcsolódó téma került elő a Szent Balázs Alapítvány tarsolyából: Várakozás a gyógyulásra. Meghívottaink Dr. Germán-Salló Márta kardiológus főorvos és Kiss Ulrich jezsuita szerzetes voltak. A várakozás és a gyógyulás felé vezető út témáját jártuk körül.


Hogyan is van jelen a várakozás az életünkben? De hiszen az egész életünk egy folytonos várakozás. Mindig várunk valamire: az esti pihenésre, a másnapi közös programra a barátokkal, a hétvégi kirándulásra, a diplomára, a szakvizsgára, majd a nyugdíjra, az unokákra, és sorolhatnánk még. Ezáltal pedig az egész életünket várakozással töltjük, ami részben helyén való, mivel az ember természeténél fogva mindig jobbá akarja tenni a világot saját maga és a környezete számára. Ha pedig ebből a bizonyos „jóból”, amire pillanatnyilag vágyunk, hiányzik valami, rögtön fellép a várakozás. Ugyanis, ahogy Ulrich atya fogalmazott, arra várunk, ami épp hiányzik. Viszont ennek van egy másik oldala is. Miközben mi épp várunk a következő nagy eseményre, amiről úgy gondoljuk, hogy teljesebbé teheti az életünket, sokszor elsiklunk egy-egy olyan apró dolog mellett, ami talán nagyobb hatással lehetne ránk, mint az, amire minden energiánkkal koncentrálunk.
Várakozás avagy vágyakozás? Mondhatjuk, hogy a két fogalom kapcsolódik egymáshoz, mégis mást jelent. Hiszen sokszor ha várunk valamire, azt feltételezzük, sőt „elvárjuk”, hogy be is következzen. A vágyakozás inkább hitből fakad, bár szeretnénk, hogy bekövetkezzen, és teszünk is érte, mégis rábízzuk a gondviselésre. Erre lehet egy példa a beteg ember gyógyulásra való várakozása/vágyakozása.
Orvosként hogyan vehetünk részt a gyógyulásra való várakozás folyamatában? Krónikus betegek esetén ez a folyamat egy életformává válik, egy minőségi élethez vezető út keresésévé. Orvosként segítenünk kell a betegség, mint állapot tudatosításában, annak elfogadásában, majd aktívan részt kell vennünk, akárcsak a betegnek, azon momentumok megragadásában, amelyek elősegítik az állapotának javulását. Ezáltal válik aktív folyamattá a várakozás. Ugyanakkor sok esetben az orvos személyisége, egy gesztus, egy szó felébreszti a hitet a betegben, ami a várakozás alappillérévé válik és nem hagyja csüggedni a későbbi nehezebb periódusokban sem.
Köszönjük a részvételt és a jó tanácsokat a meghívottaknak!
Áldott ünnepet, majd sikeres vizsgaidőszakot kívánunk mindenkinek! Találkozzunk az új tanévben!

Gencsi Márta

2017. március 31., péntek

Hálapénz? Csúszópénz? Miért van?

Dr. Borka-Balás Rékával, Dr. Tekse Annamáriával és Dr. Hadadi Lászlóval beszélgettünk a hálapénz kérdéséről. Íme pár gondolat a résztvevőktől. Bennetek mi fogalmazódott meg az est kapcsán?




A múlt heti Szent Balázs est témáját a hálapénz szolgáltatta. Alapvetően minden résztvevő, meghívottakat is beleértve, egyetértett abban, hogy a hálapénzről való gondolkodásban egy ideális célt próbálunk elérni. Ez a „fehér bizniszt” jelenti, tehát senki sem fogad el hálapénzt. A felszólalók közül többen kiemelték azt a tényt, hogy a páciens számára egy fontos aktus a hálapénz adása. Mindegy, hogy ezt társadalmi nyomásra és hagyománykövetésből, babonából esetleg kivételezettség megvásárlása céljából teszi a beteg. Manapság a hála kifejezése egyenlő lett a lefizetéssel/megvesztegetéssel. Amit semmiképp sem pozitív tényként emelnénk ki. Függetlenül attól, hogy a csúszópénzről –kezelést megelőzően adott összeg- vagy hálapénzről –beavatkozást követően adott összeg- beszélünk.
Hiszen melyikünk szívének nem kedves egy végig dolgozott nap után, ha a munkaadónk vagy a szolgáltatásunkat igénybevevő illető egy jó vacsorával, egy pohár finom borral vagy egy szál virággal kedveskedik számunkra? Nyugatabbra erről szó sem lehet. Tehát a mi, kis kelet-európai kultúránk olyat tud felmutatni, amit a nyugat nem. Ameddig a beteg részéről a hála kifejezése nem az anyagiasság és a könyöklés eszméit követi, addig megengedhető, hogy keze munkájával kifejezze háláját. Kikötésként annyit mondanánk, hogy ez ne anyagi vonzatú legyen.
A végkövetkeztetése az estnek az volt, hogy jelenleg még csak „szürke” a hálapénz témaköre. Vannak, akik követelik, vannak, akik elfogadják. Vannak, akik néha, vannak, akik sokszor, visszautasítják. A mi generációnk feladata az, hogy nemet mondjunk a hálapénzre és lehetőleg szétválasszuk a hálát a pénztől, amivel talán egy jobb rendszernek ágyazhatunk meg. 
(Fazakas Péter-Alpár)


A mai egészségügyi rendszerben a lelkiismeretes orvos elfogadásról való döntését az adott beteg indíttatása, helyzete, attitűdje uralja. Mégis egyes orvosok képesek helyt állni ezen az ingoványos talajon is. Számukra sokszor egy szál virág, ölelés és mosoly, őszinte köszönet jelenti a legnagyobb hálát. Az orvos érzi, hogy a páciens által adott pénz a valódi háláról vagy a tudatossá nem váló megalázásról,”megvételről” szól. Egyéni és közösségi határozott döntésen múlik, hogy mi, fiatalabb generáció le tudjuk és akarjuk győzni a csúszópénz adásának, elfogadásának igényét! Leendő orvosként példát mutathatunk azzal, ha visszautasítjuk, ezzel is lehetőséget teremtve arra, hogy más alkalmazottak által se legyen éltetve ez a rendszer. (Máthé Erzsó)

A hálapénz adás/kapás kínos, bonyolult téma, de amivel a végén mindenki egyet értett az az volt, hogy szét kell választani az összetett szót és külön kell beszélni 'háláról' és 'pénzről'. (Balog Hanka)

Az elmúlt Szent Balázs Est témája sok szempontból megosztotta a jelenlévőket mind a meghívottakat, mind a közönséget. Nagyon sok hasznos tanács hangzott el ami növelte a fiatal és a leendő orvosok lelkesedését egyaránt. A hálapénz eredete még nem teljesen tisztázott de mai napig szorosan kapcsolódik a nevelésünkhöz és a kultúránkhoz. Bár a véleményeknél voltak ellentmondások és különbségek de a fiatalokban megerősödött az a tenni akarás, hogy az anyagi vonzatát az orvosok iránti hálának visszaszorítsák és szétválaszthatjuk magát a tulajdonképpeni hálát és a pénzt az elkövetkező hivatásunk során. (Albert Emőke)



2017. március 13., hétfő

Menni vagy maradni?


Az elvándorlás és itthon maradás kérdését járta körül a második félév első Szent Balázs Estje, amely téma sok orvostanhallgató, illetve a szakmát gyakorlók számára is nagy aktualitással bír. Az Est vendégei Dr. Incze Andrea, egyetemi adjunktus, infektológus főorvos és Dr. Bálint Lóránt Csaba, 5. éves urológus rezidens voltak, akik saját tapasztalataikon keresztül világítottak rá a döntésben szerepet játszó tényezőkre, az itthon maradó, illetve a külföldön munkát vállaló majd hazatérő orvos szemszögéből közelítve.
A külföldi munkavállalás illetve a maradás kérdésének megválaszolásában lényeges az, hogy milyen szempontokat veszünk figyelembe, milyen értékeket részesítünk előnyben. Dr. Incze Andrea tanácsa szerint a válasz keresésében útmutatást jelent az alapokhoz való visszatérés: miért választotta valaki az orvosi hivatást? Mit szeretne elérni az életben? Mik az értékei? Hol tud hasznos lenni igazán? Az a jó döntés, ami elégedettséggel, lelki nyugalommal tölt el, ha a „mi lett volna ha…” kérdéseket félretéve, teljes valóban jelen tudunk lenni és tevékenykedni ott és amilyen helyzetben vagyunk.
A közismert szállóigéből kiindulva - „A szomszéd füve mindig zöldebb” – a külföldi munkavállalás előnyeiről és hátrányairól beszélgettek a vendégek. Általában a magasabb nyugati fizetések, az egészségügyi rendszerek fejlettebb technológiája és rendezettsége, átlátható működése jelent vonzerőt a hazai (pályakezdő) orvosok számára. Illetve az elvándorlás további előnyeként hangzott el a rezidensi képzésben levő különbségek, mivel külföldön (Angliában és Írországban szerzett tapasztalataira hivatkozott az előadó) inkább a gyakorlati tudás elsajátítására összpontosítanak, nagyobb felelősséggel ruházva fel a rezidens orvost. Hátrányként főként a nyugati társadalom családközpontúságának hiánya, az otthontalanság érzése fogalmazódott meg. Márpedig a családhoz és az itthoni környezethez (emberi kapcsolatok, kultúra, szülőföld) való ragaszkodás bizonyultak kulcstényezőknek előadóink számára az itthon maradás és a visszatérés melleti döntés meghozatalában.
„A fű ott zöldebb, ahol öntözik és gondozzák” – hangzott el az újabb idézet, önvizsgálatra és felelősségvállalásra invitálva a résztvevőket. Eredményeket ott lehet elérni, ahol aktívan jelen vagyunk, ahol teszünk és ápolunk valamit. Vendégeink véleménye szerint a külföldi munkavállalás során szerzett új szakmai tudást és készségeket elsősorban itthon kellene kamatoztatni.
Menni vagy maradni? A kérdésre a választ mindenkinek magának kell megtalálnia. A beszélgetés felébresztette a kíváncsiságom és a vágyat a külföldre való utazásra. Úgy vélem, hogy minél több helyen járunk, minél több nyelvet sajátítunk el, annál többek vagyunk. Viszont otthon csak egy van, és az nem más mint az a hely, ahol megszülettünk.