Szakváltás a rezidensképzés alatt

  Az áprilisi Szent Balázs esten egy kicsit a rezidens élet kulisszái mögé nyertünk betekintést. Arról beszélgettünk, hogy ha elkezdünk rezidensként dolgozni, és idővel bizonyossá válik, hogy nem az elkezdett szakterületen szeretnénk dolgozni, milyen lehetőségeink vannak a váltásra, milyen nehézségekbe ütközhetünk, és mi segíthet ezeken túllépni.

Meghívottaink, Salló Zsófia családorvos rezidens és Dézsi Ede belgyógyász rezidens, segítettek választ találni a megfogalmazódott kérdésekre.

Rengeteg tényező befolyásolhatja egy adott élethelyzetben hozott döntésünket, így az orvosok életében egyik legfontosabb döntést, a szakválasztást is. Az egyetemi évek végéhez közeledve még nem mindenki számára egyértelmű a további irány. Bár egyesek gyerekkoruk óta tudják, hogy mivel szeretnének felnőttként foglalkozni és mindvégig kitartanak emellett, van aki a szakválasztásra is határozatlanul megy és utolsó pillanatban hozza meg a döntést. Bármennyire véglegesnek is tűnik ez a döntés, előfordul, hogy akár egészségügyi, akár más személyes okból vagy egy külső tényező miatt nem tudjuk, vagy nem akarjuk folytatni az elkezdett pályát. Ilyenkor van, aki céltudatosan vág bele a szakváltásba, de van, aki csak hosszabb vívódás után tud egy új döntést meghozni. Ha már csalódtunk egy szakágban, nem könnyű valami újat kipróbálni, mert bizonyára megfordul a fejünkben a kérdés, hogy vajon tényleg jobb lesz az új szak, vagy az is csalódást fog okozni. Viszont, ha valaki már biztosan tudja, hogy az eddigi helyén nem érzi jól magát, és nem tudja magát hosszú távon elképzelni az adott szakon, érdemes inkább belevágni és váltani, mint tovább őrlődni.

Bár bonyolultnak tűnhet a szakváltás adminisztratív kerete, több út is létezik rá. Amíg a képzés elején tartunk, és főképp, ha egészségügyi okból szeretnénk váltani, akadálymentesen választhatunk egy másik szakot, amit a rezidens vizsgán elért pontszámunk megenged. Viszont ha már több évi képzés van a hátunk mögött, és váltani szeretnénk, egy járhatóbb út egy új rezidens vizsga letétele, amivel új helyet választhatunk.

Bár ilyen esetben csalódásként élhetjük meg, hogy az első választásunk mellett nem tartottunk ki, nem kell tabuként kezelni a szakváltás kérdését, hiszen ha ezt a megfelelő személyekkel osztjuk meg, sok jó tanácsot és segítséget kaphatunk, de nem szabad átesni a ló túloldalára sem, hiszen a végső döntést nekünk kell meghoznunk.

Az est témáját meghívottaink tanácsával foglalhatjuk össze: ha találtunk valamit, ami a szívügyünkké vált, érdemes kitartani mellette!

Köszönjük a meghívottaknak a készséget és a hallgatóknak az aktív részvételt.

Dr. Gencsi Márta

A közösség szerepe a gyógyulásban

A félév második Szent Balázs estjén, amikor már a húsvéti ünnepkörre hangolódva gyűltünk össze, a közösség szerepét és hatását kutattuk a gyógyulás folyamatában. A gyógyulás alakulását úgy testi, mint lelki és szellemi épülés kell kísérje. Ezt a folyamatot rengeteg tényező befolyásolja, így a környezetünk, a közösség is, amelyben élünk, vagy amelybe egy adott helyzetben belekerülünk.

Meghívottaink Jakabos Barnabás jezsuita szerzetes és Szombat Ildikó Kinga klinikai pszichológus voltak. Egy tartalmas és tanulságos beszélgetés során rávilágítottak, hogy miként értelmezhetjük a közösség lényegét. Az önmagunkkal kialakított kapcsolatrendszer alapjában befolyásolja közösségi létünket, hiszen a testünk, szerveink harmonikus működése befolyásolva a gondolkodásunkat és viselkedésünket, kivetül a társainkkal való kapcsolatunkra. A szervezetünk diszfunkcionalitása kapcsolódik a közösség harmóniájának megbomlásához. Ahogy egy veszekedést lelki kimerültség, majd ezt pszichés vagy szervi zavar követ, úgy fordítva is a betegségünk megviselheti a társas kapcsolatainkat.

Sokszor, ha egy számunkra kedves személy megbetegszik, és mi támogatni szeretnénk a nehézségekben, de ő látszólag elutasítja ezt, fontos tiszteletben tartanunk, hiszen mindannyiunknak szüksége van egy bizonyos szintű befelé fordulásra, ezzel mélyítve az önmagunkkal való kapcsolatot, ami által a társainkkal és az Istennel való kapcsolatunk is mélyül.

A közösség különböző helyzetekben különböző formát ölthet, sokféle közösséghez tartozhatunk egyszerre. Ez lehet a család, vagy egy már régen összeszokott csapat, akikkel hasonló elvek kapcsolnak össze, és akikre úgy egészségben, mint betegségben számíthatunk, vagy közösség lehet a templomban együtt ünneplő tömeg is. Viszont egy beteg ember számára közösséggé válik a kórteremben lévő idegenek csoportja és a személyzet is. Ilyenkor az orvos és ápoló személyzet feladata, hogy támogatást nyújtson a betegnek szem előtt tartva az igényit és érzéseit. Bármilyen formában is legyen jelen a közösség, az igazi feladata abban rejlik, hogy helyre állítsa a beteg számára megbomlott egyensúlyt, és azt fenntartsa, megadva a lehetőséget a belső és külső harmónia megtalálására.

Köszönjük a meghívottaknak a tartalmas beszélgetést, a hallgatóknak a részvételt, és hogy ha csak rövid időre is, közösséggé válhattunk, megosztva a gondolatainkat és kérdéseinket.

Dr. Gencsi Márta

Szerepcsere - az orvos mint páciens

A második félév első Szent Balázs estjének meghívottai Dr. Kiss Mária-Réka családorvos és Dr. Szabó Mónika belgyógyász voltak, akikkel arról beszélgettünk, hogy mi történik, ha az orvos kerül a páciens szerepébe. Meghívottaink saját tapasztalataikat osztották meg arról, hogy mit hozott az életükbe egy-egy olyan helyzet, amikor ők hagyatkoztak orvosi segítségre.

Első kérdésként arra voltunk kíváncsiak, hogy miben segítette illetve miben hátráltatta őket páciensként az orvosi felkészültség, háttértudás. Erre a kérdésre azt a választ kaptuk, hogy a szakmai háttér első sorban pozitívumot jelentett úgy a terápiás lépésekre való felkészülésben, mint a kezeléssel járó szövődmények elfogadásában, a lezajló folyamatok megértésében. Emellett bizonyos helyzetekben feszültséget is hozhat, mivel a kezelő orvos nagyobb szabadságot enged a döntéshozatalban, így a felelősség valamint az objektív döntés képtelensége egy belső konfliktushelyzetet eredményezhet. Viszont a támogatás és biztatás a kollégák részéről mindig segít a megfelelő lépések megtételében.

Az orvos-páciens szerep felcserélődése a gyógyító tevékenység olyan vonatkozásaira is rávilágít, amelyeket talán észre sem veszünk, amíg nem élünk át hasonló helyzeteket. Ilyen a várakozás élménye betegként. A várakozást mindenki másként éli meg, de a szenvedő beteg számára az idő tényező kinyúlik, sokkal intenzívebben éli át azt, legyen szó sorban állásról a rendelő ajtaja előtt vagy a mindennapi vizitre való készülődésről a kórházban. Majd amikor a várakozás célját eléri és találkozik az orvossal, többet jelenthet pár perc beszélgetés, figyelem az orvos részéről, mint a legújabb gyógyszeres terápia.

A betegség páciensként való megélése hogyan épülhet be a további szakmai tevékenységbe? – fogalmazódott meg a kérdés. Mivel a beteg ember minden apró impulzust intenzívebben érzékel, a fájdalom élménye felértékelődik, ezért jobban oda kell figyelnünk a pillanatnyi panaszokra és meg kell próbálnunk azokat enyhíteni. Egy-egy apró pozitív élmény, amelyet a beteg ember megél, sokszor nagyobb hatással van az állapotára, mint a kezelés teljes folyamata. Ezért nem szabad elhanyagolni azokat a tevékenységeket, gesztusokat, amelyek számunkra sokszor nem jelentenek erőfeszítést, a beteg számára mégis látványos enyhülést hozhatnak. Ugyanakkor a beteg bőrébe bújva átértékelődik a fáradtság, kimerültség fogalma, ennek a megélése segíthet az orvos lelkesedésének felébresztésében és annak hosszú távú fenntartásában, ami az orvos-beteg kapcsolat alapvető tényezője.

Köszönjük Dr. Kiss Mária-Rékának és Dr. Szabó Mónikának a megosztást és a tanácsokat, a résztvevőknek pedig köszönjük a figyelmet!

(Dr. Gencsi Márta)

Várakozás a gyógyulásra

Az idei tanév utolsó Szent Balázs estjének már két pislákoló adventi gyertya emelte a hangulatát. Ennek tiszteletére egy adventhez kapcsolódó téma került elő a Szent Balázs Alapítvány tarsolyából: Várakozás a gyógyulásra. Meghívottaink Dr. Germán-Salló Márta kardiológus főorvos és Kiss Ulrich jezsuita szerzetes voltak. A várakozás és a gyógyulás felé vezető út témáját jártuk körül.

Hogyan is van jelen a várakozás az életünkben? De hiszen az egész életünk egy folytonos várakozás. Mindig várunk valamire: az esti pihenésre, a másnapi közös programra a barátokkal, a hétvégi kirándulásra, a diplomára, a szakvizsgára, majd a nyugdíjra, az unokákra, és sorolhatnánk még. Ezáltal pedig az egész életünket várakozással töltjük, ami részben helyén való, mivel az ember természeténél fogva mindig jobbá akarja tenni a világot saját maga és a környezete számára. Ha pedig ebből a bizonyos „jóból”, amire pillanatnyilag vágyunk, hiányzik valami, rögtön fellép a várakozás. Ugyanis, ahogy Ulrich atya fogalmazott, arra várunk, ami épp hiányzik. Viszont ennek van egy másik oldala is. Miközben mi épp várunk a következő nagy eseményre, amiről úgy gondoljuk, hogy teljesebbé teheti az életünket, sokszor elsiklunk egy-egy olyan apró dolog mellett, ami talán nagyobb hatással lehetne ránk, mint az, amire minden energiánkkal koncentrálunk.

Várakozás avagy vágyakozás? Mondhatjuk, hogy a két fogalom kapcsolódik egymáshoz, mégis mást jelent. Hiszen sokszor ha várunk valamire, azt feltételezzük, sőt „elvárjuk”, hogy be is következzen. A vágyakozás inkább hitből fakad, bár szeretnénk, hogy bekövetkezzen, és teszünk is érte, mégis rábízzuk a gondviselésre. Erre lehet egy példa a beteg ember gyógyulásra való várakozása/vágyakozása.

Orvosként hogyan vehetünk részt a gyógyulásra való várakozás folyamatában? Krónikus betegek esetén ez a folyamat egy életformává válik, egy minőségi élethez vezető út keresésévé. Orvosként segítenünk kell a betegség, mint állapot tudatosításában, annak elfogadásában, majd aktívan részt kell vennünk, akárcsak a betegnek, azon momentumok megragadásában, amelyek elősegítik az állapotának javulását. Ezáltal válik aktív folyamattá a várakozás. Ugyanakkor sok esetben az orvos személyisége, egy gesztus, egy szó felébreszti a hitet a betegben, ami a várakozás alappillérévé válik és nem hagyja csüggedni a későbbi nehezebb periódusokban sem.

Köszönjük a részvételt és a jó tanácsokat a meghívottaknak!

Áldott ünnepet, majd sikeres vizsgaidőszakot kívánunk mindenkinek! Találkozzunk az új tanévben!

Gencsi Márta

Hálapénz? Csúszópénz? Miért van?

Dr. Borka-Balás Rékával, Dr. Tekse Annamáriával és Dr. Hadadi Lászlóval beszélgettünk a hálapénz kérdéséről. Íme pár gondolat a résztvevőktől. Bennetek mi fogalmazódott meg az est kapcsán?

A múlt heti Szent Balázs est témáját a hálapénz szolgáltatta. Alapvetően minden résztvevő, meghívottakat is beleértve, egyetértett abban, hogy a hálapénzről való gondolkodásban egy ideális célt próbálunk elérni. Ez a „fehér bizniszt” jelenti, tehát senki sem fogad el hálapénzt. A felszólalók közül többen kiemelték azt a tényt, hogy a páciens számára egy fontos aktus a hálapénz adása. Mindegy, hogy ezt társadalmi nyomásra és hagyománykövetésből, babonából esetleg kivételezettség megvásárlása céljából teszi a beteg. Manapság a hála kifejezése egyenlő lett a lefizetéssel/megvesztegetéssel. Amit semmiképp sem pozitív tényként emelnénk ki. Függetlenül attól, hogy a csúszópénzről –kezelést megelőzően adott összeg- vagy hálapénzről –beavatkozást követően adott összeg- beszélünk.
Hiszen melyikünk szívének nem kedves egy végig dolgozott nap után, ha a munkaadónk vagy a szolgáltatásunkat igénybevevő illető egy jó vacsorával, egy pohár finom borral vagy egy szál virággal kedveskedik számunkra? Nyugatabbra erről szó sem lehet. Tehát a mi, kis kelet-európai kultúránk olyat tud felmutatni, amit a nyugat nem. Ameddig a beteg részéről a hála kifejezése nem az anyagiasság és a könyöklés eszméit követi, addig megengedhető, hogy keze munkájával kifejezze háláját. Kikötésként annyit mondanánk, hogy ez ne anyagi vonzatú legyen.
A végkövetkeztetése az estnek az volt, hogy jelenleg még csak „szürke” a hálapénz témaköre. Vannak, akik követelik, vannak, akik elfogadják. Vannak, akik néha, vannak, akik sokszor, visszautasítják. A mi generációnk feladata az, hogy nemet mondjunk a hálapénzre és lehetőleg szétválasszuk a hálát a pénztől, amivel talán egy jobb rendszernek ágyazhatunk meg. 

(Fazakas Péter-Alpár)

A mai egészségügyi rendszerben a lelkiismeretes orvos elfogadásról való döntését az adott beteg indíttatása, helyzete, attitűdje uralja. Mégis egyes orvosok képesek helyt állni ezen az ingoványos talajon is. Számukra sokszor egy szál virág, ölelés és mosoly, őszinte köszönet jelenti a legnagyobb hálát. Az orvos érzi, hogy a páciens által adott pénz a valódi háláról vagy a tudatossá nem váló megalázásról,”megvételről” szól. Egyéni és közösségi határozott döntésen múlik, hogy mi, fiatalabb generáció le tudjuk és akarjuk győzni a csúszópénz adásának, elfogadásának igényét! Leendő orvosként példát mutathatunk azzal, ha visszautasítjuk, ezzel is lehetőséget teremtve arra, hogy más alkalmazottak által se legyen éltetve ez a rendszer. (Máthé Erzsó)

A hálapénz adás/kapás kínos, bonyolult téma, de amivel a végén mindenki egyet értett az az volt, hogy szét kell választani az összetett szót és külön kell beszélni 'háláról' és 'pénzről'. (Balog Hanka)

Az elmúlt Szent Balázs Est témája sok szempontból megosztotta a jelenlévőket mind a meghívottakat, mind a közönséget. Nagyon sok hasznos tanács hangzott el ami növelte a fiatal és a leendő orvosok lelkesedését egyaránt. A hálapénz eredete még nem teljesen tisztázott de mai napig szorosan kapcsolódik a nevelésünkhöz és a kultúránkhoz. Bár a véleményeknél voltak ellentmondások és különbségek de a fiatalokban megerősödött az a tenni akarás, hogy az anyagi vonzatát az orvosok iránti hálának visszaszorítsák és szétválaszthatjuk magát a tulajdonképpeni hálát és a pénzt az elkövetkező hivatásunk során. (Albert Emőke)