A múlt heti Szent Balázs est témáját a hálapénz
szolgáltatta. Alapvetően minden résztvevő, meghívottakat is beleértve,
egyetértett abban, hogy a hálapénzről való gondolkodásban egy ideális célt
próbálunk elérni. Ez a „fehér bizniszt” jelenti, tehát senki sem fogad el
hálapénzt. A felszólalók közül többen kiemelték azt a tényt, hogy a páciens
számára egy fontos aktus a hálapénz adása. Mindegy, hogy ezt társadalmi
nyomásra és hagyománykövetésből, babonából esetleg kivételezettség megvásárlása
céljából teszi a beteg. Manapság a hála kifejezése egyenlő lett a
lefizetéssel/megvesztegetéssel. Amit semmiképp sem pozitív tényként emelnénk
ki. Függetlenül attól, hogy a csúszópénzről –kezelést megelőzően adott összeg-
vagy hálapénzről –beavatkozást követően adott összeg- beszélünk.
Hiszen melyikünk szívének nem kedves egy végig dolgozott nap után, ha a munkaadónk vagy a szolgáltatásunkat igénybevevő illető egy jó vacsorával, egy pohár finom borral vagy egy szál virággal kedveskedik számunkra? Nyugatabbra erről szó sem lehet. Tehát a mi, kis kelet-európai kultúránk olyat tud felmutatni, amit a nyugat nem. Ameddig a beteg részéről a hála kifejezése nem az anyagiasság és a könyöklés eszméit követi, addig megengedhető, hogy keze munkájával kifejezze háláját. Kikötésként annyit mondanánk, hogy ez ne anyagi vonzatú legyen.
A végkövetkeztetése az estnek az volt, hogy jelenleg még csak „szürke” a hálapénz témaköre. Vannak, akik követelik, vannak, akik elfogadják. Vannak, akik néha, vannak, akik sokszor, visszautasítják. A mi generációnk feladata az, hogy nemet mondjunk a hálapénzre és lehetőleg szétválasszuk a hálát a pénztől, amivel talán egy jobb rendszernek ágyazhatunk meg.
Hiszen melyikünk szívének nem kedves egy végig dolgozott nap után, ha a munkaadónk vagy a szolgáltatásunkat igénybevevő illető egy jó vacsorával, egy pohár finom borral vagy egy szál virággal kedveskedik számunkra? Nyugatabbra erről szó sem lehet. Tehát a mi, kis kelet-európai kultúránk olyat tud felmutatni, amit a nyugat nem. Ameddig a beteg részéről a hála kifejezése nem az anyagiasság és a könyöklés eszméit követi, addig megengedhető, hogy keze munkájával kifejezze háláját. Kikötésként annyit mondanánk, hogy ez ne anyagi vonzatú legyen.
A végkövetkeztetése az estnek az volt, hogy jelenleg még csak „szürke” a hálapénz témaköre. Vannak, akik követelik, vannak, akik elfogadják. Vannak, akik néha, vannak, akik sokszor, visszautasítják. A mi generációnk feladata az, hogy nemet mondjunk a hálapénzre és lehetőleg szétválasszuk a hálát a pénztől, amivel talán egy jobb rendszernek ágyazhatunk meg.
(Fazakas Péter-Alpár)
A mai egészségügyi rendszerben a lelkiismeretes
orvos elfogadásról való döntését az adott beteg indíttatása, helyzete,
attitűdje uralja. Mégis egyes orvosok képesek helyt állni ezen az ingoványos
talajon is. Számukra sokszor egy szál virág, ölelés és mosoly, őszinte köszönet
jelenti a legnagyobb hálát. Az orvos érzi, hogy a páciens által adott pénz a
valódi háláról vagy a tudatossá nem váló megalázásról,”megvételről” szól.
Egyéni és közösségi határozott döntésen múlik, hogy mi, fiatalabb generáció le
tudjuk és akarjuk győzni a csúszópénz adásának, elfogadásának igényét! Leendő
orvosként példát mutathatunk azzal, ha visszautasítjuk, ezzel is lehetőséget
teremtve arra, hogy más alkalmazottak által se legyen éltetve ez a rendszer.
(Máthé Erzsó)
A hálapénz adás/kapás kínos, bonyolult téma, de
amivel a végén mindenki egyet értett az az volt, hogy szét kell választani az
összetett szót és külön kell beszélni 'háláról' és 'pénzről'. (Balog
Hanka)
Az elmúlt Szent Balázs Est témája sok szempontból
megosztotta a jelenlévőket mind a meghívottakat, mind a közönséget. Nagyon sok
hasznos tanács hangzott el ami növelte a fiatal és a leendő orvosok
lelkesedését egyaránt. A hálapénz eredete még nem teljesen tisztázott de mai
napig szorosan kapcsolódik a nevelésünkhöz és a kultúránkhoz. Bár a véleményeknél
voltak ellentmondások és különbségek de a fiatalokban megerősödött az a tenni
akarás, hogy az anyagi vonzatát az orvosok iránti hálának visszaszorítsák és
szétválaszthatjuk magát a tulajdonképpeni hálát és a pénzt az elkövetkező
hivatásunk során. (Albert Emőke)