Felszerelés teszi-e az orvost?

Nem érzi-e az ember szélmalomharcnak az önkéntességgel töltött időt, munkát, áldozatot? A kérdés jogos - úgy gondolom. Az egyszemélyes világmegváltás nem működik. Legalábbis ha az egy személy „csak” ember.  És mégis érdemes?!

(S.V. beszámolója)

Bevallom, ez volt az első alkalom, hogy  ellátogattam egy Szent Balázs Alapítvány által szervezett előadásra. Eddig ugyanis azt gondoltam, hogy nekem, akinek egy műtét gondolatától is kimegy az erő a lábából, nem sok közöm van egy orvosokról, orvosoknak, vagy gyógyításról szóló beszélgetéshez. Most azonban jóval érdekesebbnek ígérkezett  a téma, mint hogy fennakadjak laikusságom problémáján. 

Érdemes volt kitekinteni a számomra többszörösen idegen világba. Bár a média rendszeresen szállítja valamilyen formában a harmadik világ problémáit, nem mindig tud megfelelő hatást elérni vele: vagy immunisak vagyunk már rá, vagy nem hiszünk neki.  Most azonban egy hús-vér ember szólalt meg, és a tapasztalatairól beszélt. Reálisan. Mentes volt minden hatásvadászattól, dramatizálástól, tényekkel szembesültem, a fotókon valódi emberekkel, betegséggel, igaz történetekkel, helyenként hihetetlen, mégis reális állapotokkal.

Kíváncsi voltam egy ilyen emberre, aki képes nekivágni az ismeretlen kontinensnek,  aki félreteszi a megszokott kényelmet,  pontosabban szélsőséges körülményekre cseréli azt, aki bevállalja a napi 70-80 beteget, a sivatagban motorozást, a katonai felügyeletet...mindezt azért, hogy tudásával és munkájával segíthessen.  Több ez, mint nagylelkűség. Én mégis a bátorságot  csodálom leginkább e tettekben.

Az előadást követő beszélgetés legjelentősebb kérdése számomra , hogy nem érzi-e az ember szélmalomharcnak az önkéntességgel töltött időt, munkát, áldozatot. A kérdés jogos - úgy gondolom. Az egyszemélyes világmegváltás nem működik. Legalábbis ha az egy személy „csak” ember.  És mégis érdemes! Effelől kétségem sem volt Pongrácz Mária beszámolója után. Köszönet érte!