Menni vagy maradni?

Menni vagy nem menni? Ez a kérdés sok (orvostan) hallgató számára. Itthon maradt orvosok járták körül a témát több körkérdés révén. A kérdések nemcsak a meghívottak értékes gondolatainak kibontakoztatására, hanem az egyéni önvizsgálatra is alkalmat adtak.  

(K. A. beszámolója)

Milyen szempontokat veszünk figyelembe életre szóló döntéseink meghozatalakor? Dr. Balázs Petz Boglárkától megtudtuk, hogy a döntéseinknek a pszichiáterek szerint négy szintje van: Mi a döntésem erkölcsi vonatkozása? Mi a családi vetülete? Mi az egyéni hozadéka? Belső nyugalmat vagy inkább nyugtalanságot eredményez? Jó döntés az, ami lelki nyugalommal tölt el – hangzott el mintegy fő irányadóként. Jóllehet, a döntésnek minden szintje feltárulkozott az őszinte beszámolókból: A közösség megtartó ereje, mely nemcsak a baráti kör, hanem a közeg, amely felismeri s elismeri az ember tehetségét, teret nyújt a tehetség kibontakoztatásának, ezáltal meggátolja az ember elvágyódását. A család legfőbb szempontként tűnt fel a meghívottak beszámolójából (jóllehet, pályakezdéskor már általában családosok voltak), a nyugati társadalom családközpontúságának hiányát mint taszító tényezőt említették. Érdekes volt hallani, hogy a meghívottak tapasztalatai szerint sok tehetséges, elvándorolt ember külföldön beleveszett az ottani szürkeségbe, itthon viszont kis fehér pontként világított (volna) - az itthoni szürkeségben. Fontosnak éreztük tisztázni, hogy mi is ez a fehérség, és jóleső érzés volt hallani, hogy nem a becsvágyról van szó, hanem arról az érzésről, hogy szükség van ránk. Dr. Szabó Mónika fogalmazta meg a lelki nyugalom forrását “attól érzi jól magát az ember, hogy szükség van rá, nem attól, hogy gyarapodik a bankszámlája”.

Mindezek ellenére megkerülhetetlennek látszott a téma: Hogyan boldogulnak anyagilag és hogyan boldogultak kezdő orvosként meghívottaink? Őszinte megnyilatkozásokat hallhattunk arról, hogy a családorvoslásból ma a létminimumon lehet élni, és hogy két rezidensi fizetésből gyereket vállalni felelőtlenségnek minősül(t) sok ember szemében. Általános receptként hangzott el, hogy külön kell választani az igényeket a szükségtől, az igényeket a lehetőségekhez kell illeszteni, a kicsinek is kell tudni örülni, és a boldogság nem a körülmények függvénye. Ugyanakkor felmerült a kérdés, mennyire lehet hiteles mindez a közönség számára, hiszen meghívottaink ma már nem a létminimumon élnek.

 A közönség soraiból is kikívánkozott egy-egy kérdés: Igaz-e a hír, hogy külföldön többet lehet tanulni, és hogyha az ember kimegy tanulni, többé nem jön vissza? Egyértelmű volt a válasz: az idők kezdetétől a nyugaton szerzett többlettudás otthoni kamatoztatásával lettek  a nagyok naggyá. Meghívottaink elképzelhetőnek tartanak olyan helyzetet, hogy a külföldi körülmények biztosítják valaki számára a tehetségének kibontakozását: pl. egy kutató elmének nem érdemes itthon családorvosként tengődnie, mert tehetségét nem tudja eként a közösség (az emberiség) javára fordítani.

Menni vagy maradni? Menni vagy nem menni? Úgy érzem, nem az volt az est  célja, hogy készen kapjuk a megoldást. A döntés egyéni, továbbra is a mi lehetőségünk, a mi felelősségünk. Ugyanakkor azt is érzem, kaptunk néhány útjelző táblát, egy szempontrendszert a kezünkbe, amely segíthet abban, hogy döntésünk valóban lelki nyugalomra vezessen.

Vendéglátónk, a Loyola Kávézó – a hely szelleméhez hűen – egy közegyetértésnek örvendő Szent Ignác-i gondolattal bocsátott útra: “ Az úton levésben az út a fontos, nem a megérkezés."