Megfogantam de még nem élek?

Mikor kezdódik az élet? Magánügy-e az abortusz? Egyáltalán beszéljünk róla, vagy maradjon tabu?

(H.M. beszámolója)

Hétfőn volt a második Szent Balázs est, amire Dr. Grif Caterina szűlész-nőgyógyászt hívtuk meg.

Feszült témának ígérkezett az abortusz. Ahogy az esten is elhangzott, nem beszélünk róla, ott a levegőben, de inkább elfordítjuk a fejünket. Ehhez képest azzal kezdeni a témát , hogy a tenyerünkben ott lapult egy magzat-makettecske, meg utána átvenni a méhen belüli ÉLET fejlődését, megnehezítette azt, hogy közömbösnek maradjunk.

Csak néhány részletét emelném ki a powerpointos bemutatónak: Jerome Lejeune genetikus szerint a zigóta (a magzati lét legkezdetlegesebb formája) már élet, hiszen megvan a teljes emberi genomja. A magzati élet ötödik hetében, mikor a leendő édesanya azt hiszi, hogy késik a menstruációja, már verni kezd a kis szív, a hetedik héttől már érzi a fájdalmat.

És hogy magányügy-e az abortusz? Talán maga a művelet igen, de hatással van az anyára, a szülőkre (a sterilitás, esetleges mellrák, a depresszió, a párkapcsolat felbomlása, egy életen át tartó gyász), az orvosi rendszerre (a klinikára bemegy két egészséges ember, az egyik meghal, a másik meg betegágyban fekszik) és a társadalomra (az abortusszal ki nem mondva de támogatjuk azt, hogy a társadalom legyen megtisztítva a gyengéktől).

És akkor mégis hogy van az, hogy világszerte 42-5o millió magzatot gyilkolnak meg világszerte? A válaszok közül az egyik az volt, hogy talán a TUDATLANSÁG miatt: az anyák nem ismerik ezt a méhen belüli fejlődést, nem látják a magzatot. Aztán meg a MÉRET: egy hangyát eltaposni nem számít orvvadászatnak, de ha egy elefántot ölnénk meg, máris gondban lennénk.  És hogy a magzatot még csak ELŐGYERMEKNEK tekintjük, valaminek ami még nem érdemli meg, hogy teljes emberként tekintsünk rá.

Elgondolkoztatott, hogy ha az orvosi esküt számon kérik majd tőlem, akkor már nem szabad ez a méretkülönbség számítson: "(...)az emberi életnek a fogantatástól kezdve megadom a legnagyobb tiszteletet." (Genfi Deklaráció, 1948)

De mi a helyzet az élettel összeegyeztethetetlen rendellenességekkel? Grif doktornő mesélt egy szép példát, amiben egy pár tudva hogy gyermeküknek ilyen malformációja van, úgy döntöttek, vállalják, és örültek minden egyes napnak, amíg még velük volt. Ha valóban összeegyeztethetetlen, akkor már méhen belül meghal, és akkor a szervezet kilöki, ha meg egy pár napot is él, meg kell adni neki azt, hogy méltósággal haljon meg.

És végül egy Gianna Jensen idézetet osztanék meg: „Szeretek élni. El akartak vetetni, de nem haltam meg. 18 órán át égtem anyám méhében, de túléltem. Az abortusz következményeként szerzett agyi bénulást ajándéknak tekintem, amiből tanulhatok. Anyám döntésének emlékét viselem magamon. De boldog vagyok, hogy itt lehetek." (túlélte a saját abortuszát, most énekes és író)